Kezdet

A bölcsek szerint, ahhoz, hogy boldogulj az életben, három dolog szükséges: tehetség, kapcsolatok, pénz. Ha ebből a háromból kettő megvan, az esélyed arra, hogy elérd, amit szeretnél, igen jók. Minden más esetben marad a középszerűség.

Csét először 2010. decemberében, az Arénában tartott X-Faktor koncerten láttam élőben. Nem igazán tudtam, hogy a Csével való kapcsolatomban mennyi van, az X végére már egyértelműen neki szurkoltam, de nem voltak illúzióim: az X egy televízióműsor, céljai és eszközei teljesen mások, mint az, ami ahhoz kell, hogy valaki a műsor után sikeres énekes legyen. Nem beszélve arról, hogy Csé műsorbeli repertoárja és előélete nem kecsegtetett sok biztatóval: ez nem az én világom, nem az én zeném. A koncert végére két dologban váltam biztossá: kapcsolatunk nem egy műsorra szólt és a három szükséges feltételből eggyel vita nélkül rendelkezik: a tehetséggel.

Ráérezni a közönség hangulatára, közölni és átadni érzéseket, otthon lenni mindenféle feszélyezettség és kétely nélkül a színpadon: ezek olyan képességek, amik egyáltalán nem magától érthetődőek, és fejleszteni fejleszthetők, de valójában nem tanulhatók, vagy velük születtél, vagy sem. És meglepően kevesen bírnak ezzel a képességgel az előadók közül, vagy legalább is olyan szinten, mint Csé, nem sokan.

csesymasmile

Úgy jöttem el a koncertről, hogy kiből lesz itt bármi is, ha nem ebből az emberből, mivel az isten is popénekesnek teremtette. De ebben sem voltak illúzióim: az a bizonyos másik két tényező, és főként azok hiánya, felülír mindent, különösen idehaza, egy ilyen kicsi piacon.

A következő három év érdekesen alakult, egyrészt igazolódni látszott, hogy a tehetség önmagában nem elég, a kiadóval nem találták meg a közös hangot, az album előbb késett, majd elérhetetlen messzeségbe került, a marketing nem létezett, a lehető legkisebb befektetéssel a lehető legtöbb pénzt akarta mindenki, aki csak Csével kapcsolatba került.

Ugyanakkor az a képessége, amit csak a hülye nem látott, menekülési útvonalat is jelentett, a szokásos egy év után sem lettek kevesebbek a fellépések, a szervezők szívesen hívták, mert bármikor, bármilyen közönséget megmozgat, bevonz és bulit csinál. Félreértés ne essék, a haknikat a hazai könnyűzenei színtér megkerülhetetlen velejáróinak tartom, máshol sincs ez másként, a bevétel a koncertekből van, csak míg Angliában ez klubkoncerteket jelent, addig idehaza a plázákat és falunapokat. Csé pedig kivételesen jó ezekben, de nem azért, mert ez az, amire képes, hanem azért, mert ezt dobta a kocka. A színpad az színpad, mindegy, hogy milyen kicsi.

A három év elég volt arra is, hogy jöttek emberek, akik láttak Csében fantáziát, lettek klubkoncertek, zenekaros fesztiválok, szimfónikus fellépés. Lett Dandó Zolika, Vígh Arnold, Miss Orchestra Sinfonica, Müller Péter Sziámi, Rakonczay Viktor, és persze az Egyetlen Andor. Emberek, akikkel lehet albumot készíteni.

Két és fél év után lejárt a szerződés, és jött új kiadó, aki úgy tűnik, nem hülye: az igényes popnak is van helye, idehaza is, és abban sincs semmi rossz, ha az ember kikapcsolódni akar, helyenként meghatódni, jöhet a csillámpor, a fények, a nagyszínpad. Lett album, óriásplakát, marketing, interjúk, TV fellépések és lett egy teltházas Syma.

csesymawf

A nagykoncert, ami nem nagykoncert, Csabi szerint az eddigiek összegzése volt, így volt duett Mészáros Árpád Zsolttal (A nap, mikor születtél), Tomival (Hangokba zárva, Őrizd az álmod), a Hooligansszel (Királylány), Nagy Feróval (Azok a boldog szép napok), megjelent a többi X-győztes is, Danics Dóra az Ugye érezdben, Oláh Gergő és Kocsis Tibó a Legszebb játékban lépett Csé mellett színpadra. Dandó Zolika, Németh Viktor, Szentmihályi Gábor, Gyöngyösi Gergő, Kolta Gergő alkotta a zenekart, a vokalista lányok Farkas Zsófi és Ambrus Rita voltak, a Miss Orchestra Sinfonica karmester bá (Presztolánszky András) vezénylésével hozta a fúvós és vonós szekciót, Rakonczai Viktor, Závodi Gábor, Kenéz-Radics Gábriel pedig egy-egy dal erejéig a zongorakíséretet nyújtották. Volt platinalemez-átadás, jótékonyság és lánykérés, két és fél óra szórakoztatás. Megfelelő hangtechnika és fények, kisvideók, profin összeállított, kivitelezett, feszes koncert, amiben mindenki gördülékenyen dolgozott.

Csabi végig a színpadon volt (a Soha még kivételével), a fenti duetteken kívül tizenkét dalt énekelt a Conectóról (a Nézd meg jól, a Félig rajzolt képregény, az I love you és a This is your life maradtak el), személyes kedvenceim az érzékeny Törékeny világom, valamint a bulis Háború voltak, a Törött tükör, a Menedék, a Szállj és a Már tudom érkezett az előző lemezről, és természetesen nem múlhatott el a koncert a My way és a Jégszív nélkül.

Rengeteg ember, nagy élmény, és a felszabadult öröm, hogy végre ott volt, ahol a helye van. Más kérdés, hogy legközelebb egy olyan nagykoncertet szeretnék, amiben az összefoglalás már nem kap helyet, csak színtiszta Csabi és zene, mert már nem úgy kell fellépni a színpadra, hogy nem biztos, hogy lesz még egyszer ilyen.

csesymablue

Igen, azt írtam, hogy legközelebb. Úgy döntöttem, hogy kivételesen hagyom a pesszimizmusomat, az illúzió nélküliségemet és elhiszem, hogy ez az alkalom nem pusztán az örömről szólt. Hanem a kezdetről is.

Képek innen, innen és innen.

C

Az elmúlt három évben nem keveredtem el közönségtalálkozóra, mert valljuk be, nem igazán a műfajom, és ami hírek érkeztek ezen alkalmakról, szintén nem öntöttek el a mindent legyőző kedvvel, hogy menjek. Túl csöpögős, túl giccses, túl szeretetvanéssemmimás. De azt is mondhatnám, hogy nincs az az isten, hogy flash mob részeként szerepeljek a Fókuszban.

Most mégis megjelentem egy ilyen rendezvényen, mert azt ígérték a szervezők, hogy az albumról lesz szó, dalszerzők is tiszteletüket teszik majd, és megtudjuk, mit, miért és hogyan. Azt pedig megtanultam már, hogy ha valamire vártál három éven keresztül, és aminek szurkoltál, hogy megtörténjen, akkor annak fenntartások nélkül kell örülni és ki kell élvezni, ha megtörténik. Na jó, a szervezők azt is megígérték, hogy nem lesz semmi ötlet, váratlanul ránk törő szereplés, semmi összefonódunk kék szalaggal és társai.

Barba Negra, jó emlékeim vannak a helyről, a legjobb Csé koncert-élményem, amikor már majdnem abban a közegben éreztem magam, amihez felnövekedésem idején szokva voltam. Igaz, azóta végképp leszámoltam ezzel az ábránddal, Csé soha nem lesz se alterénekes, se rockénekes, néha eljátssza ugyan, de teljes arccal a vegytiszta, őszinte pop felé. Amivel nincs semmi baj, a lényeg az, hogy tudjuk, mit várjunk.

A Conectóval ez a kérdés el is dőlt, szerencsére a hazai popzene jobbik felét kaptuk meg, így nem okozott belső problémát az, hogy megnézzem, mi történik ezen a korai szombati időpontban Újbudán. A közönség a szokásos, az emberek a szokásosak, lassan nemhogy én, hanem Csé is névről ismer majdnem mindenkit. Ez is olyan dolog, hogy nem túl elegáns azt mondani, hogy őt még vállalom, de őt már nem, hogy félig benn vagyok, de félig kinn, mi sem vagyunk különbek.

Szóval Zland megnyugtató és változatlan légkörében elcsípünk még két helyet a hátsó sorokban, cinnouse előtte még rágyógyította magát az édességes pultra, igyekeztem úgy tenni, mintha nem ismerném.

Gábriellel nyitotta Csé a sort, soha nem fogom megtudni, honnan szedi össze ezeket az embereket, Gábriel aranyos, cuki, és köze nincs a valósághoz. Sajnos, vagy pontosabban, az előzmények ismeretében, teljesen érthetően, az album leg… musicalesebb dala fűződik a nevéhez, amivel kapcsolatban valóban elhangzik Esz megjegyzése a dal céljáról, miszerint mehet születésnapra, születésre, karácsonyra, multifunkciós kívánságműsor dal. Mivel Gábriel teljes boldogságban mosolyog, így nem áruljuk el, hogy igazából meglettünk volna a Nap, amikor születtél nélkül. Viszont Gábriel oldalán találtam olyan dalt, ami akár még vállalható is, szóval a helyzet nem reménytelen: https://soundcloud.com/g-briel-ken-z/rock-and-rollman

Müller Péter Sziámi érkezik, igen, ő is eljött, mert ki tudna annak nemet mondani, ha Csé szomorú kiskutya tekintettel megkér, hogy gyere, mert neki nagyon-nagyon fontos lenne? Na, Sziámi szíve sincs kőből, és úgy tűnik még élvezi is, bár ő is némiképp hitetlenkedik, hogy igen, itt valóban ennyi nő van.  Elmeséli, hogy Csabi őt a Wizzair olajozott működésének köszönheti, ugyebár, amikor kilenc órával később indult el a repülő Londonba, majd azt is elmondja, hogy eddig két énekes okozott neki katartikus élményt csak a hangjával, egy operaénekesnő, és nem találjátok ki… Csé. Ezen mondatokat Csé is erős kételkedéssel az arcán hallgatja, mi nem, mert, mint ahogy cinnouse mondta, szegény Sziámit szimplán megcsabizták. Előfordult ez már mással is. Sziámi beavat minket abba is, hogyan dolgoztak gőzerővel Rakonczaival, hogy egy igazi ütős sztárdalt alkossanak (Megküzdök érted), amit megnézett a TV-ben is, és hát, az olyan volt, mintha a Broadwayen látta volna. Nem, tényleg ezt mondta. A Vendég pedig a pókos dal címen híresült el Zland-körökben, Csabi is így hívja, szóval ez már marad.

Megtudjuk még, hogy a Megküzdök érted szövege eredetileg egy gyerekkori szerelemről szólt, aminek szereplői felnőttként újra találkoznak, és akkor a lehetőségek már végtelenek. Ez utóbbi talán nem pontos idézet, de Csét szemmel láthatóan nagyon megfogta az eredeti szöveg, még idéz is nekünk belőle, réveteg tekintettel… Na, jah. Sziámi szórakoztat még minket Hooligans sztorikkal is, miszerint van, hogy kérik tőle popénekesek, hogy most már valami tartalmasabb szöveget szeretnének, és a Hooligans is így tett, el is küldött egy dalszöveget nekik, hogy aztán vissza is kapja, hogy jó, jó ez, de talán mégse legyen ennyire tartalmas. Ami teljesen rendben is van, mert Sziámi szerint, a popzene arról szól, hogy hogyan lehet két és fél percben történetet elmondani, hangulatot teremteni és szórakoztatni, csupa nagybetűvel, ami nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Mi hevesen bólogatunk, mert így legalább tudunk kire hivatkozni, ha valaki esetleg nem értené az elmúlt három évünket.

Johnny K. Palmer is nagyon cuki, mint egyébként mindenki más is, Csé angol mondatait rendezte sorba, hogy “grammatikailag is jó legyen”, és hát, “Csabival nagyon izgalmas együtt dolgozni.” Főként, ha nyaraláson zaklatja az embert, hogy de, légyszi, most, azonnal kellene.

Somodari Tomi ugyan nem írt az albumra, de tiszteletbeli dalszerzőként ő is megszólalhatott, nem mintha az a szószátyár típus lenne, viszont Csé és Tomi barátsága régi időkre nyúlik vissza, Tomi azon sorstársak egyike volt, akivel Csé bohó ifjúságában zenekart, majd zenekarokat alapított, és ugyan neki sikerült normális foglalkozásra is szert tennie (könyvelő), azok közé tartozott, aki a zene mellett is megmaradt.

Vígh Arnold nálam az album MVP-je, zeneileg a legjobb dalokat adta, és mint kiderült, ő volt a producer is. Arnold élőszóban váratlanul értelmes, és még komoly is, határozottan kevésbé idegesítő, mint amikor minden dal után az Ice, Ice, Baby-t kívánja eljátszani. Arnold is megajándékoz minket egy örökbecsűvel, a Törékeny világ szemmel láthatóan nagyon kedves a szívének, és már egy éve tartogatta, mert egyszerűen nem talált olyan énekest, aki ezt hitelesen el tudná adni. Höhö. Mit ne mondjak, sikerült megtálalnia hosszú keresgélés után a teljesen evidens választ.

Már Arnold is majd’ könnyes szemmel kezdett beszélni arról a csodáról, amit a technika tesz lehetővé, miszerint alig kell zenész, mert mindent meg lehet oldani számítógéppel, ez később kiderült, hogy valami közös mánia lehet, mert Dandó Zolika is ott lelkendezett, hogy a dobgép, az milyen szuper dolog. Értem én, hogy határozottan költségcsökkentő, de azért annyira nem vagyok érte oda, mert 1. hallatszik, hogy gép, 2. meglehetősen igénytelen, ha nem olyan stílusú dalról van szó, amihez pont dobgép kell. A Félig rajzolt képregényben viszont élő a dob, örüljünk.

Csé némiképp félve jegyzi meg, hogy ő azért szereti, ha van hiba, újabb bősz bólogatás a mi sarkunk környékéről, kell a manónak a mértani pontosságú dobütem. Sietve hozzá is teszi, hogy az énekhez nem nyúltak, mert ő azt nem szereti, pl. az I love you második verzéjében nem is ugyanúgy énekelte a hangsúlyt, mint az elsőben, hanem elrontotta, de benne hagyták, mert szerinte ez így volt jó. Biglájk. Az I love you egyébként egy hétfői napon, hajnali 10 órakor került rögíztésre, ami Csé szerint végülis ideálisnak bizonyult, mert így nem volt ereje arra, hogy azon gondolkozzon, hogy hogyan kellene énekelnie, milyen kis trükk legyen benne, hanem csak énekelt. Igen, ez ilyen egyszerű.

Csé+Zé hosszas fejtegetésbe keveredtek arról is, hogy a külföldi hangzás az valahol a rögzítés és a kész album között teremtődik és hogy ez nálunk még nem megy, hogy külön szálakon lehet ma már mindent rögzíteni, ami jó, mert nem kell mindent az elejétől kezdve felvenni, ha valami nem sikerül, meg rossz is, mert így, ha összeteszik, a végén lehet egy nagy katyvasz, ami az analógnál nem fordulhat elő, és Csé szeretne egyszer analógon is rögzíteni valamit. Teljesen olyan benyomást keltettek, mint akik értenek hozzá és ez a szakmájuk. Hogy mik vannak.

Volt egyébként öt perces monológ is  a gaz Blikk cikkről, amiben Csé hajának esetleges hiányát vesézték ki (ez nagyon becsípődött Csénél, még jó, hogy nem hiú), valamint a borító és a plakát dizájnról is (“eredetileg fekete-fehér volt, pirossal, ez a kék később jött”, szerencse, hogy valamelyik dizájner ránézett Csére és a szemeire), az óriásplakátokon pedig semmi másra nem lehet figyelni, csak a nevére (ezt tanúsíthatom, tényleg így van), de ez nem baj, mert “az jó egy reklámnál, ha irritáló, azt megjegyzed” by VCS.

Volt még sok-sok sztori, pöpec merchandise, jónéhány dal, jóérzés, egy kicsi szirup, egy kicsi szeretet, kinn szürke, hideg, téli délután, olyan, amilyennek ilyentájt lennie kell, mert mint ahogy cinnouse mondta, Csé karácsony.

Esz első kapcsolódása

Első kapcsolódás, lásd még “az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan…” – viccelek. De igen, igen, ma én is megvásároltam az Albumot – mivel csak ilyen későn, rögtön kettőt is vettem, lásd még “mindenki vigyen magával még egy lemezt”. Mélységesen szubjektív és még annál is töredékesebb első gondolataim:

Megküzdök érted

“Szeretem, amikor búg” – szólt Krump, de persze azt is szeretjük, amikor küzd zúz, ebben pedig mindkettő van, szóval juhé. Mindig mondom, nekem olyan nagyon egyszerű a kedvemre tenni – minden ellentétes híreszteléssel szemben. Továbbá kíváncsian várom a felkonfokat, amiket majd ihlet: “küzdjünk meg egymásért”, “álmodjuk egymást tovább”, satöbbi.

A szerelem vándora

Ember… khm… művészi hitvallása, nyilván, haha. Lehetne ezt egyenesebben is mondani (már a “szerelem vándorát”), de tény, így költőibb. Amúgy lájk.

Kell, hogy mindig ölelj

On the same token, ahogy az angol mondja – “érj hozzám” >>> “mindig ölelj”. Ennyire nem lehet kétségbeejtő a helyzet. 😉 Zongoraaa. Kicsit vártam a refrénnél, hogy jön a “hol van az a lány, aki tudja, hogy mitől lennék boldog újra”, de nem jött, pedig szeretem azt a nótát.

A nap amikor születtél

“Ez egy karácsonyi dal?” – kérdeztem, és azt hittem, viccelek, de Krump felvilágosított, hogy nem. Jézus Krisztus Szupersztár bonus track vagy az új Boldog születésnapot?

Őrült éjjel

Naaaaahhhh, megérkezteemmmm a lemezbe!!!!! Az “érj hozzám” visszatérő motívum, úgy tűnik – hát figyelj, rajtam nem múlik… Csab de tényleg, miért szórakozunk ilyenekkel, hogy “elmúlt évek emlékein tűnödöm”, blablabla, szaggasd le az ingeket, láncokat, mittudomén, amit találsz… Huh.

Nézd meg jól

Szerkesztőségünkben (Krump és én a kanapén, a tévé előtt, a X-faktor szünetében) nagy az egyetértés – ez az ultimate soundtrack egy magyar romkom végére. Ki-ki döntsön, hogy ez akkor most jó nekünk vagy sem.

Ugye érzed

Szeretném Major Eszternek megköszönni ezt a dalszöveget – nem hiszem, hogy tud ennél jobb lenni a lemezen, de ne legyen igazam. Love.

Vendég

Cukkendroll, je-e-e-e-eeeh. 🙂

Háború

“Béke nélkül nincsen szívverés”? Nekem ez az egész picit túl nyolcvanas évek – Krumpnak Máté Péter, nekem Neoton.

Félig rajzolt képregény

“Az ég felé, ha nézel, láthatod, hogy sok madár talál hazát.” Igazából leginkább csak azon gondolkoztam a szám alatt, hogy ez a mondat… hülyeség…

Törékeny világom

Szociálisan érzékeny Csé.

Fordul a bolygó

PARTY ANTHEM!!! YAAAAAAAYYYYYY! Sőőőőt, sőőőőőőt, focivébéééééét az országnak, olimpiááááát, stadionokban akarom hallani, konfetti esőben nézve fel egy gigantikus tüzijátékraaaa, miközben peszgőt locsolok magamra és a körülöttem állókra!!!!

Őrizd az álmod

Őrizzük.

Papírlapok a szélben

Ilyenkor mondjuk kicsit nehéz őrizni, de amit mondtam, megmondtam.

This is your life

Back to party-mode. 🙂

I love you

És minden jó, ha jó a vége. I love you too.

Nah, gyors kalkuláció után arra jutottam, hogy van ezen a lemezen 10 egészen ütős/catchy… de legalábbis teljesen vállalható szám, ami szerintem nem egy rossz arány. A “maradék” között azért szőrös szívvel szelkektálnék, persze tudjuk kibicnek semmi se drága. 🙂 Ja és a “Köszönet” tördelése egy csoda, a dizájn pedig cool. Vegyétek, vigyétek, őrizzétek.

Ilyen ez a popszakma

Cirkuszt a pénzért, a néző nem veszíthet,
Hajtűkanyarban minden kiderülhet. 
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
És az este bármilyen kíváncsi, már csak szétszórt álmokat talál. 

A múlt heti mangalicafesztes (oh well…) fellépést leszámítva kb fél éve nem voltam már Csén, és ami azt illeti, könyvtárban sem voltam majdnem pont ugyanennyi ideje, haha, a szombati TIK-es buli Szegeden pedig mindkét problémára megoldást kínált. Meg hát… közel is volt. Bónusz MÁZS, Dolhai és Szabó Dé, what’s not to love?

Az estét mindenképpen két részre kell osztanom – történetesen egy szünet is volt közöttük, de nem feltétlenül emiatt. Az első órában pár kisebb, akár még cukinak is mondható (én hajlok erre) bakival együtt (ki mit is énekel akkor pontosan, ilyesmi) kifejezetten úgy néztek ki a fiúk, mint akiknek összesen tényleg kb 40-50 év tapasztalatuk van a pályán. És különböző párosításokban egymás mellett is megvan nekik lassan a 10, attól tartok. 😉 Összeszokott profikat akcióban látni bármilyen műfajban élmény – insider jokes, kémia, teljesítmény ftw! MÁZS, ha jól emlékszem, második számként úgy tette oda a Feelin’ Good-ot, hogy az finálénak is bőven elment volna. A nadrágjának a képe mondjuk a retinámba égett (honnan szedi ezeket a cuccokat, seriously?!), és imádnám, ha meg tudná állni, hogy minden számból kiszóljon valami “hogy ityeg a fityeg, csibéim”-jellegű hülyeséget (nem ezt mondta konkrétan), amitől hirtelen rém olcsó meg selyemfiús lesz az is, ami nem annak indult, de jó volt, na. Csab a Strangers In The Night-tal nyitott, majd volt még az obligát Wherever You Will Go, illetve Szabó D-vel duettben a Hangokba zárva.

Nem mindig szeretem Musical-landet, de hol máshol történnek még ilyenek?

Lomogram_2013-11-16_11-27-20-PM

Szabó Dé egyébiránt felettébb szórakoztató jelenség – minden felbukkanásához külön outfitet hozott, Mikát énekelt (ezt, csak jobban), és olyanokat szólt be, hogy bizonyos pontokon azon gondolkoztam, ha ez mégsem jönne össze nekik, még mindig lehet a műsorból valami tematikus stand-up.

Lomogram_2013-11-17_01-29-06-PM

-Hozzád öltöztem ám, Attila!

– Igen?

– Igeeen… Lehet, hogy nem sikerült, de igyekeztem: farmer, kockás ing, bakancs…

– Kimenjek?

– Szerintem te kívülről is tudod, ami jön, szóval…

Ha már ruhák: Dolhai kb egyedüliként öltözött harmincas férfinak, ami ebben a csapatban már önmagában is teljesítmény (oké, Szabó Dé felmentést kap, ő még nincs 30), és amit én személy szerint csak üdvözölni tudok, tekintve, hogy… harmincas férfi. Mindemellett ráadásul ő is igen erősen kezdett, a Personal Jesus Még egy szárnycsapás című saját száma kifejezetten bejött, és bejött a duett is, amit Szabó Dáviddal énekeltek.

Lomogram_2013-11-16_08-21-26-PM

Tök jó érzés váratlan dolgokba futni egy koncerten, és nem tudni a teljes tracklistet előre, erre jutottam. Ennek jegyében – is – szeretném külön megköszönni Dolhai Attilának az epic Legyen valami-covert – ilyesmire aztán tényleg nem számítottam (vagy ha mégis, nem tőle). Meg arra a karneválhangulatra sem feltétlenül, amibe az első etap torkollott:

Lomogram_2013-11-16_08-38-43-PM

Lomogram_2013-11-16_11-09-37-PM

Az események persze a legritkább esetben haladnak “szigorúan monoton” erre vagy arra, de mivel én nyilvánvalóan nem tanulok soha semmiből, feltételeztem, hogy a második felvonást akkor majd innen folytatjuk. Hát nem jött be. A szünet után visszatérő Csé – aki mint tudjuk, alapesetben a tökéletes jelölt bulik beindítására, feltámasztására, stb – egy poroltó társaságában, háttö… mondjuk úgy, kissé indiszponáltan adta elő a Don’t Let The Sun Go Down On Me-t (oh I’d just allow a fragment of your life to wander free…), és ezzel az elvárásokhoz képest alternatívvá lett performance-szal némi zavar keletkezett az erőben. (Adjunk hálát az égnek, hogy a rendezvénynek nem a… mittudomén… Közlekedési vagy a Hadtörténeti Múzeum adott helyet, mert akkor keletkezett volna nagyobb is, haha. Mármint zavar az erőben.) Mindazonáltal furcsa módon nem ez maradt az este legnehezebben értelmezhető momentuma. Pedig.

MÁZS érkezett mint felmentősereg (ki más…), hogy az itt már teljesen konfúz (ám megmentésre igényt nem tartó lol) Csét, és nemkülönben konfúz közönségét valahogyan visszazökkentse a normális kerékvágásba. Ez nem igazán jött össze aztán, sem neki, sem négyüknek egyesült erővel (egy mindenkiért, mindenki… hol van mindenki? kár, hogy Csé magát nem tudja úgy back-upolni, mint például Tét), de legalább küzdöttek. Mondanám, hogy hősiesen, ha a “Bőg a tehén…” kezdetű (???) klasszikus szerepeltetését (mindenféle effektekkel megspékelve – mint… izé… tehénbőgés…) annak tudnám tekinteni, ám sajnos nem tudom. A tombolával akceptálhatóvá tett reklámblokk (az Imázstól a Hal a tortán-ig mindenről volt szó, ami MÁZS-nak épp eszébe jutott), a random születésnapi és egyéb köszöntések, valamint Szabó Dé szürreális “Kívánságkosárral” kombinált operett extravaganzája szintén csak arról győzött meg, hogy k kemény szakma ez, és tényleg megérne valami road movie-t, amit utána vetíthetnének… mittudomén… tehetségkutatók felkészítő táboraiban, hogy tessék, fiúk-lányok, tessék, a rögvalóság a LED-fal után – lesz az úgy, hogy le kell menni kutyába, és onnan kell megpróbálni összekaparni a dolgokat. Ezt amúgy én igen-igen tisztelem, ha ez eddig nem derült volna ki. Tény ugyanakkor, hogy 3 évnyi tapasztalattal a hátam mögött sem igazán tudtam hova tenni ezt az egészet, más, gyanútlan nézők zavarát csak elképzelni tudom, de az is igaz, hogy a közönség egy nem elhanyagolható részénél meg láthatóan betalált ez a számomra  értelmezhetetlen repertoár. 

Lomogram_2013-11-17_10-06-24-AM

Azért volt például egy Nagyot nőtt az árnyék, amit szerettem (Dolhai/Szabó Dé), további Szabó Dé poénok (“szeretem a német nyelvet, olyan jó… grrr… kemény”), Csab a Sexbombot bárhol, bármilyen körülmények között hozza “álló ovációra”, ha könyörögni kell érte, hát könyörög, és a 220 felett meg a Lehetsz király is olyan, mint a szólás szerint az idő – amennyiben minden sebet begyógyít.

Lomogram_2013-11-17_10-49-59-AM

Lomogram_2013-11-16_09-58-05-PM

Lomogram_2013-11-16_11-43-00-PM

A képen a “Tékozló fiú” nevű jógapóz. Nem. Haha.

Lomogram_2013-11-16_10-59-32-PM

“Járjatok színházba, támogassátok a kultúrát, és szeressétek azt is, aki nem érdemli meg!” – zárta az estét MÁZS. Ámen.

Lomogram_2013-11-16_11-35-59-PM

Kívánságlistám (Miskolcra?): Zene, az vagyok én (Csab, Dolhai, mindenki tudja sztem), Árnyékdal (szintén), Halo/Someone Like You/Happy Ending (Szabó Dének megvannak, hajrá), Mi muzsikus lelkek, Fényév távolság, Te rongyos élet, Ringó vállú csengeri violám, Mások vittek rossz utakra engem… 😉

A világ legrövidebb könyvei: Csab stresszoldó praktikái

Innen: http://www.rtlklub.hu/most/46697_808__minden_reggel_az_rtl_klub_napindito_magazinjaban_minden

Az RTL most megint azt a korszakát éli, amikor mindenről az X-faktor jut eszébe, már csak heten vannak, és hááááát Mááááárk, ugye, beszélgessünk hát a stressz kezeléséről. “Nem is biztos, hogy kell oldani, szerintem” – mondja Csé. Nyilván muszáj  neki rögtön szétoffolni a témát. Oláh G valamivel empatikusabb, szerinte lehetnek azért olyanok, akiknek már tényleg túl sok, és muszáj valamit kezdeniük magukkal – ez Csé “ó, erre nem is gondoltam”-feje:

oh well

“Én se mondhatom, hogy nekem is így túlzottan volt a stressz, de mindig stresszes voltam” – folytatja Gergő, majd jönnek a “LED-fal előtt”-sztorik. A LED-fal láthatóan egy mitikus hely szereplőink életében, ahol általában egyedül szerettek volna lenni, ehelyett mindig sokan voltak. “Akár sokan is lehetünk egyedül” – mereng Csé (ismét negligálva a műsorvezetőt), és lényegében be is mutatja, milyen ez, mert G nem igazán tudja követni, és a többiek is csak lesnek, hogy ebből vajon mi sül ki. Hát egy Niko-mention, az, kapaszkodjatok! “Pont a Nikolasra amikor néztem… a szemébe nézve… tényleg ilyen nagyon őszinte pillanatok voltak ezek, láttam rajta, hogy csak ő tudja azt, amit most én tudok, és csak én tudom azt, amit most ő tud. Hiába mondtak nekünk bármit, hiába sürögtek-forogtak, sminkeltek meg ruhát igazítottak, olyan szituáció volt, amiben csak ketten voltunk benne, és nagyon bensőséges, igazi barátság alakult ki köztünk…” Khm. Hát igen. Izé. Igen. Gergőnek sajnos otthon maradt a felesége és a két gyereke, így neki “ezt a nemű támogatást” senki nem tudta megadni.

ohwell2

Vissza a tárgyra, Csé orrára is koppintanak, “ügyesen elkanyarodtál az elején, de te tényleg orvosnál is jártál, tehát szakszerű segítségre is valamilyen formában szükség volt, ezt mi váltotta ki?”. Csé néz, ” hát, influenzás lettem”. Muhaha. Epic fail, azzal együtt, hogy ez nem feltétlenül független a stressztől. “Azt még mindig nem áruld el, hogy fáradtaságot éreztél-e?” – erőlteti Somogyi Z, hiába. “Jóról és rosszról nem gondolkozom, csak szenvedek én és csak dolgozom” – mondja a költő. “Az tök mindegy, hogy éreztem-e. Nem mentség, itt nem ez a lényeg, és senkit nem is érdekelt, meg a kedves nézőket sem kell, hogy érdekelje. Semmi sem mentség…” – mondja Csé. Awww. Szeretlek, ember. De neked is kezeltetned kéne magad. 

Tiéd volt a váll…

Úgy alakult, hogy a héten – többé-kevésbé váratlanul – több alkalom is nyílt Csét megtekinteni – jó, pár órával többet kellett állni érte  napon, és pár kilométerrel többet kellett vezetni Budán, mint amennyit úgy általában kívánatosnak tartok (az nagyjából 0 lenne), de hát a szépségért meg kell szenvedni, hehe.

Május 1-jén majálisoztunk – ez talán a többségnél egyértelmű, én viszont  kb 10 éve voltam ilyenen utoljára, és elég is lesz az élmény a következő 10 évre, azt hiszem. Tömeg, por, meleg, mitkívánamagyarnemzetmagyarnemzetihiphoprapet, blöeh. Csé természetesen jelentőset dobott a színvonalon mindkét érintett helyszínen, bár ezzel sokat nem mondtam, tekintve hogy a Bókay kertben előtte  Lorán Barna igyekezett vicces lenni, hiába, Érden meg Leblanc Győző és partnere reklámozták a lemezüket, “nem a pénz a fontos, hanem ezt a szívvilágot nem szabad veszni hagyni”. Nekünk ugye csak szívvilágunk van, lemezünk kevésbé, úgyhogy ilyen kellemetlen jelenetekbe legalább nem futunk bele. Érden felettébb szórakoztató volt még egyébként a műsorközlő is, olyanokat mondott, hogy “a két fiú fellépéseit, izgalmas zenei produkcióit sokan kísérik figyelemmel”‘. Nem állítom, hogy sose láttunk még ilyet (izgalmas zenei produkciót, mármint), és az egyik legjobb My Way-t evör például egy Árkádban hallottam Csétől, de több nap, mint kolb izgalmas zenei produkció, így ezekről a rendezvényekről nagyjából annyi jót tudok elmondani, hogy Csab jól néz ki, barna meg minden, 2-től 102-ig lenyűgöz mindenkit, sőt, bizonyos pontokon még az egyébként marcona biztonságiak is réveteg mosollyal figyelték. (Bár ők lehet, hogy csak napszúrást kaptak, ki tudja…)

FR0037

A pénteki gardencafés bulitól logikusan többet vártam (van ez a jellemhibám, hogy várok dolgokat… emberektől… dolgozom rajta), és amikor 20 perc késéssel Csé azzal nyitott, hogy “megmondom, mi van, kurvára fáj a fogam”, perverz módon az izgalom tovább fokozódott. 🙂 Tett már jót a performance-nak, legalábbis indulatilag, hogy fájt valamije (merengett a szadista rajongó…), ugyanakkor praktikusan valószínűleg nem mindegy, hogy az a valami a szíve vagy a foga. Nem, igazából a  búvópatakként feltörő vulgaritás kecsegtetett azzal, hogy az előző egy órában valahol jó alaposan bedrogozták (itt természetesen fájdalomcsillapítókra gondolok, szigorúan), és ettől majd egy ponton elszabadul a pokol, wöhöhöhö.

Az outfitből szeretném kiemelni a fekete garbót, amit nyilván csak azért viselt, mert tud a feketegarbó-fétisemről. És hát ez a váll, well. Wow.

???????????????????????????????????????????????

FR0049

Ami a vállon túli világot illeti, duh, az van, hogy nekem hiányzik a Fánk, emberek. Vagy… az a fajta kompaktság. Bírom én, amikor hülyülnek a srácok, és lenyűgöz, (sok más mellett) hogy mennyi szám van a fejükben, viszont amikor már nyolcadszor csaptak bele poénból ugyanabba az introba, és álltak emiatt tök értelmetlenül perceket, kezdtem kicsit veszíteni a türelmemből. De talán nem is csak én. “Ezt meg bezzeg úgy játssza, mint egy ovis” – jegyezte meg az egyik ilyen intermezzo után következő saját dala elején Csé, hát, minden viccnek fele igaz, legalább. Sajnos Tomink többnyire szintén nem ad sokat a lendülethez, itt legalábbis tuti nem adott, bár a Soha még meglepetésemre kifejezetten tetszett tőle ezúttal… Szóval így árral szemben azért nehéz. Nem ártana, ha lenne valami íve a dolgoknak, még ha Csé néha a semmiből is képes azt megteremteni. (Imádom például, ahogy a Menedékben ráfordul az első refrénre…) Továbbá szeretnék pár új dalt is igazából, persze elsősorban sajátot, álmodjunk nagyot, de ha az nem megy, tőlem jöhet akár a pénteken csak úgy bedobott A kör is (igen, Eddáért könyörgök, szánj meg…), vagy a Crazy Little Thing Called Love, ami szvsz az egyik csúcspont volt, mittomén. Láthatóan minden vacakot ismer a Zember, hát pretty please. Mert csapatsport nálunk a “basszus, ez is milyen szép lenne az ő hangján”, és ez nem oké. Akkor sem, ha egy átlagosan elcseszett munkanap (hét, stb) kompenzálására mindezekkel együtt sem tudok jobbat nála egyelőre.

FR0046

FR0050

FR0047

FR0048

Bónusz:

WP_001162_1

WP_001155_1

FR0045